Hotel Astoria Balatonfüred - balatonfured hotel, balatoni szállás szálloda hotel, üdülési csekk elfogadó hely balatonfüred, konferencia terem
Szeretettel köszöntjük az Astoria Hotel honlapján! A hotel a Balaton északi partján, Balatonfüred központjában, a Reformkori városrészben található. A hotel épülete műemlék jellegű. A patinás megjelenés Balatonfüred egyik jellegzetes épületei közé emeli. A szálloda épületét a Dőry család építette- romantikus stílusban- 1868-ban nyaralónak. A család 1878-ban a Villa nagyságára tekintettel az emeleti helyiségeket részben, illetve egészben már vendégek részére bérbe adta. 1910-től kezdték üzemeltetni az idegenforgalomban, Dőry - Villa néven.
1926-tól Sacher Panzió elnevezéssel működött. 1936-ban az akkori tulajdonosa engedélyt kapott az átalakításra. Ekkor kaphatta új nevét, mivel az év május hónaptól már Astoria Panzióként üzemelt. Az épületegyüttest 1950-ben államosították, többféle célra használták, míg állaga annyira leromlott, hogy életveszélyessé nyilvánították és bezárták. A 90-es évek elején újra magánkézbe került, s új tulajdonosa teljesen felújította a szebb napokat megélt szállodát, melyet 2004 nyarán nyitottak meg, a régi néven -ASTORIA -, a pihenni vágyó kedves vendégek előtt.
Tekintse át rövid bemutatkozásunkat.
Kapcsolat, térkép
- Cím: 8230 Balatonfüred Jókai utca 28.
- Telefon: 87/343-643
- Mobil: 30/300-2304
- Fax: 87/ 482-817
- Web: http://www.astoriaszallo.hu
















