Hírek

Magyar EU-elnökség - Elnökségi emlékérmet bocsát ki a Nemzeti Bank

Feltöltve: 2010-12-27 12:59:00 Kategória: PR Forrás: eu2011.hu
Háromezer forintos alkalmi ezüstérmét bocsátanak ki a soros magyar EU-elnökség tiszteletére.

A Magyar Nemzeti Bank 2011. január 6-án emlékérme kibocsátásával állít emléket a magyar EU elnökségnek. Az ezüstből vert 3 ezer forint névértékű érmék átmérője 30 milliméter, súlyuk 10 gramm. A tervek szerint legfeljebb 8 ezer darabot készítenek majd belőlük. Az emlékérméket januártól lehet előjegyezni.

 
Az ünnepi háromezer forintost Rónay Atilla iparművész tervezte, akinek nevéhez fűződik az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára készült emlékpénz, illetve a Magyar Tudományos Akadémia egyik emlékérme-sorozata is. Az alkotó hangsúlyozta: az érme tervezésénél új szimbolikával igyekezett bemutatni, hogy milyen kiemelt jelentősége van a soros elnökségnek a magyar állam számára.
 
 
Az érme előlapja a magyar államot szimbolizálja a címerrel és a felül elhelyezett „Magyar Köztársaság” felirattal. Az érme hátlapja az uniós elnökség jelképeit és a magyar állam előtt álló feladatokat mutatja. A Parlament épülete a magyar nép által demokratikusan megválasztott képviselőtestület szimbólumaként jelenik meg az érmén, felette az Uniót jelképező tizenkét csillaggal és a magyar elnökség logójával. Az érme mindkét oldalán három sáv látható, ezek a magyar nemzeti lobogó három színének felelnek meg. A piros az erőt, a fehér a hűséget, míg a zöld a reményt fejezi ki; ez az a három szimbólum, amely az érme tervezője szerint a magyar elnökséget is jellemzi.


Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe


További olvasnivaló a rovatban


© Copyright InfoVárosok. Minden jog fenntartva. Design & Site by Voov