Erőss Zsoltékat eltűntnek nyilvánították
Kollár Lajos, a Kancsendzönga-expedíció vezetője továbbra sem tud kapcsolatot teremteni a csúcshódítás után eltűnt magyar hegymászókkal, Erőss Zsolttal és Kiss
Kijelölték a Nemzetközi Űrállomás új legénységét
A Moszkva környéki Csillagvárosban szerdán kijelölték a Nemzetközi Űrállomásra május végén induló új legénységet.
Bostoni robbantás - Túlélte a bostoni maratonit és a texasi gyárrobbanást is
A bostoni maratoni futás robbanásainak és a texasi műtrágyagyár levegőbe repülésének is a közvetlen közelében volt egy texasi férfi, de
Történelmi döntés: latin-amerikai az új pápa
Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost választották meg a római katolikus egyház új vezetőjének, aki az I. Ferenc nevet választotta.
Német legfelső bíróság: az internet alapvető szükséglet
Az alapvető szükségletek körébe sorolta az otthoni internet-hozzáférést a német szövetségi legfelső bíróság (BGH) egy csütörtöki ítéletében.
Algériai túszejtés - Hat brit meghalt, 22 megmenekült
Három brit állampolgár haláláról tud a brit kormány, és további három is valószínűleg meghalt az algériai túszdrámában - közölte vasárnap
Influenza - ÁNTSZ: Északnyugat-Európa felől közelít a járvány
Északnyugat-Európa felől közelít az influenzajárvány Magyarország felé – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton a Facebook-oldalán.
Lőfegyvert találtak egy hétéves iskolás táskájában New Yorkban
Lőfegyvert találtak egy hétéves iskolás gyerek táskájában New Yorkban. A rendőrség átmeneti időre lezárta a tanintézetet.
Cél a tömegpusztító fegyverektől mentes világ
A tömegpusztító fegyverektől mentes világ megvalósításáról szóló állásfoglalást fogadott el a plenáris ülésén az Európai Parlament.
Tyumenyi színházigazgató: vicc volt az állásajánlat Depardieu-nek
Viccnek szánta a Gérard Depardieu francia színésznek alig egy hete tett állásajánlatot - közölte a nyugat-szibériai Tyumeny drámai színházának igazgatója
Lövöldözés egy kaliforniai iskolában - A támadónak nézeteltérése volt a megsebesített diákkal
Egy diák sörétes puskával csütörtökön megsebesítette egy osztálytársát egy másikra pedig rálőtt a kaliforniai Taft középiskolájában.
Karácsonyfavető vb Németországban
Az idén is megrendezték a karácsonyfavető világbajnokságot Németországban a szokásos helyen, Weidenthalban.
Külföld
Negyven fokot mutatnak a hőmérők Olaszországban (Hádész)
Negyven fokot mutatnak a hőmérők Olaszországban, ahol péntekig hőségriadót rendeltek el a rendkívüli forróság miatt.
Tovább olvasás, hozzászólásRendkívül nagy sugárszennyezést észleltek a fukusimai erőmű alatti talajvízben
Tovább olvasás, hozzászólásMegkezdte berlini látogatását Barack Obama
Megkezdte hivatalos berlini programját szerda délelőtt Barack Obama, aki első alkalommal látogatott el amerikai elnökként a német fővárosba.
Tovább olvasás, hozzászólásCsődöt jelentett az Alpine, Ausztria második legnagyobb építőipari vállalata
Csődöt jelentett az Alpine, Ausztria második legnagyobb építőipari vállalata - számolt be róla az ORF osztrák rádió.
Tovább olvasás, hozzászólásVonat gázolt el vasúti alkalmazottakat Ausztriában, halálos áldozatok
Vonat gázolt el a sínek mellett dolgozó vasúti alkalmazottakat Ausztriában, ketten meghaltak - közölte szerdán az osztrák rendőrség és a vasúttársaság.
Tovább olvasás, hozzászólásAz ENSZ emberi jogi főbiztosa a magyar alkotmánymódosítások visszavonását sürgeti
Tovább olvasás, hozzászólásFegyveresek támadtak rá egy ukrán ellenzéki politikus üzemére, sebesültek
Tovább olvasás, hozzászólásHalálra vonszoltak autóval egy kutyát, de senki sem bűnös
Halálra vonszoltak autóval egy kutyát, de senki sem bűnös állatkínzásban.
Tovább olvasás, hozzászólás






























































